A Somogyért Egyesület önállóan indul a választásokon.
2010. január 28. 15:37
p
0
0
24
Mentés
A Somogy megyei MDF képviselői sikeresen akadályozták meg a Somogyért Egyesülettel való választási együttműködést. Ennek hatására Gyenesei István bejelentette: az egyesület önállóan indul a választásokon.
A párt megyei választmánya egy hete még 7:1 arányban megszavazta a választási szövetséget, a megye hat egyéni választókerületét is felosztották egymás között. Ez alapján az MDF csak egy helyen indíthatott volna saját jelöltet, három helyet pedig a Somogyért kapott volna meg. A szakítás fő oka állítólag az lehet, hogy a múlt héten ellenszavazatot leadó Mátrai János nyilatkozatát, miszerint a megegyezés nem jött létre, érdemben senki nem cáfolta a pártközpontból. A Kaposvári MDF sem foglalkozott az üggyel: a frissen választott megyei elnök síel.
A döntés jelentős nehézségeket okozhat: a helyi MDF-nek még az SZDSZ-szel közösen sem lesz könnyű jelöltet állítania.
A miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, a tiszás politikusok nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék, rá és ez a céljuk.
Manapság azok a színházi emberek állnak a barikádokra, akiknek a pályáján nincs rendben valami – véli Lukács Sándor színész. Ő sosem vágyott ilyesmire, talán ennek is köszönhető, hogy több mint ötven éve ismeri és szereti a közönség. Húsvéti beszélgetés miskolci gyerekkorról, kötelező exhibicionizmusról és arról, miért fontos, hogy elkezdjünk végre szóba állni egymással.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 24 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2010. január 29. 09:28
Tevedes, nem az a baj, hogy Debreczeni utalja Orbant. A baj az, hogy feltetel nelkul, a megalazkodasig, egyenisege teljes feladasaval szolgalja Gyurcsanyt. Aki pedig az aki.
azt hiszem nem érted, hogy mit zagyválok, Gyenesei bácsi nélkül nem lesz cédulátok, és szopacs van. Vili?
ahhoz meg eleget smúzoltatok már szocikkal, hogy ne próbáld meg erényként beállítani Gy. visszadobását.
ez nem valami szűziesség miatt történt, hanem mert nem tudtatok megegyezni az árban.
apropó, szerintem Bánk Attilát fél másodperc alatt kivásárolja majd a Fidesz, ha bekerül, és Ibolya nézhet a semmibe.
Aki ismeri a somogy megyei viszonyokat, tisztában van vele, az MDF miért nem egyezett meg Gyeneseivel.
Gyenesi hiába kiskirály Somogyban (Suchmann-nal együtt), hatalma ugyan van, viszont tekintélye (a választópolgárok között legalábbis) nulla.
Ha az MDF megegyezik vele, leírhatja magát.
(Nem mintha sajnálni való lenne).
mekkora balfék ez az MDF.
Gyenesei ugyan olyan amilyen, de Somogyban ő az Istencsászár, szal egy 15% szerintem kinézett volna nekik, így viszont valszeg el sem tudnak indulni.
Lúzerek.